A Lost másfél órás nyitórésze volt a legköltségesebb pilot a televíziózás történetében: több mint 10 millió dollárba került. Csak a díszletként használt Lockheed L-1011 repülőgép megvétele és szállítása egymillió dollárt emésztett fel.

A Számok című epizód után, melyet 2005. március 2-án vetítettek számos ember játszotta meg a lottón a filmben elhangzott 6 számot. A Pittsburgh Tribune-Review szerint 500 helyi játékos játszotta meg ezeket a számokat a vetítést követő 3 napban. Ugyanebben az időben Michiganben másik 200 ember is ugyanezekre a számokra tippelt.

Az első évad barlang-jeleneteit egy olyan raktárhelyiségben forgatták, ami már 1999 óta üresen állt az akkor ott történt tömegmészárlás miatt.

Written on március 1st, 2010 , Érdekességek, Lost Tags:

Egyelőre nem tudni, hogy a különleges jelenségekre tudományos-fantasztikus, misztikus vagy épp minden fantasztikumot nélkülöző magyarázatot adnak az írók.

A USA Today 2004. november 17-i számában összegyűjtötte a rajongók elméleteit: a szereplők a purgatóriumba kerültek; a szigeten genetikusok (esetleg szociológusok) végeznek kísérleteket és Locke nekik dolgozik; vagy a Fantasy Island című sorozathoz hasonlóan minden csak a szereplők fejében játszódik. Az Entertainment Weekly 2004. december 3-i száma további teóriákat is közöl: egy katasztrófa elpusztította az egész emberiséget, csak a szigetlakók maradtak életben; a repülőgép földönkívüliek űrhajójával ütközött, és ők azok, akik megfigyelik az embereket; az egész történet nem más, mint az egyetlen túlélő (valószínűleg Jack) álma.;A fekete füstöt írányítani lehet. Az utóbbi kettőt a stáb tagjai és a szereplők közül is többen meglehetősen valószínűtlen megoldásnak tartják.

A lost.tv-nek adott interjújában Damon Lindelof a következőket mondta: „Ezek nem valóságosnak képzelt dolgok, melyek valaki agyában játszódnak le. Arról sincs szó, amit szintén hallottam, hogy az összes szereplő Locke különböző személyisége lenne. Erre csak azt tudom mondani, hogy igen, én is láttam az Azonosságot, de nem tetszett.”

A Zap2It  értesülése szerint a William S. Paley Televíziós Fesztiválon tartott fórumon J. J. Abrams a purgatórium-elméletet is elutasította.

Más kultikus tv sorozatokhoz hasonlóan a Lost hatalmas nemzetközi rajongótábort teremtett magának. A Lost rajongóknak, akik néha Lostaways-nek[34] vagy Losties-nek hívják magukat,[35] az ABC a Comic-Con-on szervezett találkozót, de nagy számú rajongója van jelen az interneten is a sorozatnak, akik létrehzoták a Lostpediát, és rengetek más rajongói oldalat.A sorozat bonyolult mitológiája miatt a rajongók spekulációkat és elméleteket állítottak fel a szigeten történő misztikus jelenségekre.

A Lost számos más műsorban is feltűnt a tévéképernyőn, ilyenek a Veronica Mars, a Family Guy, a South Park (Bloody Mary). Emellett a Moneen, a Senses Fail, és a Gatsbys American Dream nevű rockegyüttesek is írtak dalokat a Lost-al kapcsolatban.

A rendkívül sikeres első évad után, a Lost nyerte az Emmy Award díját dráma kategóriában. 2006 januárjában, elnyerte a Legjobb dráma kitüntetést a Golden Globe díjátadón. 2005-ben, a Writers Guild of America Award a zseniális forgatókönyv miatt adott át díjat, a szintén ezévi Producers Guild Award a legjobb produkció névvel illette meg, míg a Screen Actors Guild Award a legjobb stáb címmel díjazta.

Written on március 1st, 2010 , Díjak, Lost Tags:

Az Informa Telecoms and Media 2006-os felmérése, amit 20 országban végeztek el kimutatja, hogy a Lost volt a második legnézettebb műsor a Miami helyszínelők után. A Lost volt 2008-ban a legtöbbet letöltött sorozat a világon, 5 730 000 letöltéssel.

Written on március 1st, 2010 , Lost, Világnézettség Tags:

USA-beli nézettség

USA-beli nézettsége a Lostnak az ABC-n (az epizódok átlagos nézettsége alapján).

Évad Időpont (EST) Premier Finálé TV Szezon Helyezés Nézettség
(millió)
Célcsoport
(18-49)
1 Szerda 20:00 2004. szeptember 22 2005. május 25 2004–2005 #14 16.1 5.8
2 Szerda 21:00 2005. szeptember 21 2006. május 24 2005–2006 #14 15.5 6.4
3 Szerda 21:00
(2006. október 4-étől
2006. november 8-áig)
Szerda 22:00
(2007. február 7-étől
2007. május 23-áig)
2006. október 4 2007. május 23 2006–2007 #17 14.6 6.3
4 Csütörtök 21:00
(2008. január 31-étől
2008. március 20-áig)
Csütörtök 22:00
(2008. április 24-étől
2008. május 22-éig)
2008. január 31 2008. május 29 2008 #19 13.19[30] N/A
5 Szerda 21:00 2009. január 21 2009. május 6 2009 #26 11.35 N/A

A nyitóepizód 18.6 millió nézőt csábított a TV-képernyő elé, amikor az ABC tévétársaság legelőször tűzte műsorára. A csatornának ez volt az első nagy sikere a 2000-es Who Wants to Be a Millionaire? (a magyar csatornán Legyen Ön Is Milliomos!) című kvízjáték óta. A sorozat az elkövetkező hetekben is elérte a nézettségi csúcsot, csak a Született feleségek első része tudta felülmúlni.

Written on március 1st, 2010 , Lost, USA-beli nézettség Tags:

A kritikusok és nézők által is pozitívan megítélt sorozat az USA-ban átlag 15.5 millió nézővel büszkélkedhet. 2005-ben elnyerte a legkiemelkedőbb dráma sorozat díját az Emmy Awards-on, a legjobb amerikai sorozat díját a British Academy Television Awards-on, és 2006-ban a legjobb dráma díját a Golden Globe díjátadón. A sorozat a Született feleségek-kel és a Grace klinikával egyetemben elősegítette az ABC újboli felemelkedését.

A Lost népszerűségét tükrözi vissza, hogy számos más sorozatban, könyven, képregényben, dalszövegben, vicclapokban is láthattunk utalásokat a sorozat főbb elemeire. A sorozat univerzuma lehetővé tette könyvek kiadását is, és egy alternatív valóság játéknak, a The Lost Experience-nek létrejöttét. 2007-ben speciális “mobizódok” is készülnek a mobiltelefon tulajdonos rajongók nagy örömére. 2008 elején, a 4. évad kezdésével egy időben megjelent egy számítógépes játék is.

Written on március 1st, 2010 , Fogadtatás, Lost Tags:

Néhány mellékszereplőnek ugyanakkora a szerepe, mint némely főszereplőknek: visszaemlékezéseik külön epizódban kapnak helyet (Rose, Bernard), illetve alakításuk kulcsfontosságú a történet szempontjából (például Danielle Rousseau). Számos szereplő a történet előrehaladtával egyre nagyobb jelentőséget kapó Többiek csoportjából való (Ethan, Alex, Tom). Néhány mellékszereplő rendszeresen feltűnik a többiek visszaemlékezéseiben (Edward Mars, Cindy Chandler, Christian Shephard, Nadia).

Written on március 1st, 2010 , Lost, Visszaemlékezéseik Tags:

Az első évad története alapvetően a géptörzs túlélői szemszögéből ábrázolta a helyzetet; a további évadok új szereplői a farokrészben utazók (Ana Lucia Cortez, Libby, Mr. Eko) vagy már korábban is a szigeten élő személyek (Desmond, Ben, Juliet) voltak. Két új szereplő a törzsrész korábban a háttérbe húzódó túlélője (Nikki, Paulo) volt.

Written on március 1st, 2010 , Lost, Túlélő Tags:

A szerzők az évadok során több szereplőt is kiírtak a sorozatból, egyrészt, hogy helyet biztosítsanak újabbaknak és ezzel frissítsék a történetet, másrészt, hogy így tegyék valószerűbbé a történetet. A korábbi főszereplők visszaemlékezéseken vagy látomásokon keresztül időről-időre felbukkannak. Érdekesség, hogy az eredetileg kiírásra szánt szereplőt, Jack Shapherdöt végül benntartották, mivel túl népszerűvé vált a nézők körében – így Boone Carlyle lett az első főszereplő, akitől megváltak. A történet szempontjából a kiírás leggyakoribb módja a halál; a halálokok között megtalálható a valódi baleset (Boone Carlyle) ugyanúgy, mint a félrevezetésből bekövetkező (Shannon Rutherford), de a gyilkosság (Ana Lucia Cortez, Libby), az élve eltemetés (Nikki, Paulo) és a tudatosan vállalt halál (Charlie) is előfordul. A szereplők rendszerint önös hibáikból halnak meg, csak egy szereplő halála (Mr. Eko) tudható be közvetlenül a sziget különös voltának. Két szereplő egyszerűen elhajózott a szigetről (Michael, Walt).

Written on március 1st, 2010 , Szereplők Tags:

FilmSorozatok is proudly powered by WordPress and the Theme Adventure by Eric Schwarz
Entries (RSS) and Comments (RSS).

FilmSorozatok

A legjobb Sorozatok!