A Született feleségek (Desperate Housewives) amerikai televíziós sorozat. A Marc Cherry alkotta szériát 2004. október 3-án kezdték vetíteni az amerikai ABC csatornán. A kitalált Széplak (Fairview) városában, a Lila akác közben játszódó sorozat négy feleség életét követi nyomon, míg a háttérben több rejtély bontakozik ki, ami férjeiket, barátaikat és szomszédaikat érinti. A műsor hangvétele és stílusa a dráma, a vígjáték, a thriller, a farce, a szappanopera  és a szatíra elemeit vegyíti.

Cherry a sorozatot először az HBO-nak, a CBS-nek, az NBC-nek, a Fox-nak, a Showtime-nak, illetve a Lifetime-nak mutatta meg, de mindenhol elutasításra talált. A sorozat a nézettségi listák élére került, és a „született feleségek” Amerikában kulturális jelenséggé vált, az „igazi született feleségek” olyan műsorokban tűntek fel, mint a The Oprah Winfrey Show és a The Dr. Phil Show. A Lost – Eltűntek és A Grace klinika mellett ennek a sorozatnak tulajdonítják az ABC szerencséjének feléledését; a csatorna legutolsó nagy nézettségű műsora a Legyen Ön is Milliomos! volt.

A show öt külvárosi feleségre koncentrál, kiknek barátnője nemrég végett vetett életének, és most a síron túlról osztja meg velük a környék összes „szaftos” titkát. A műsort kritika érte vallási és konzervatív csoportok felől a szereplők vélt erkölcstelensége miatt. Bár nem ritkaság sorozatszereplők számára, hogy etikailag megkérdőjelezhető döntéseket hoznak, a Született feleségek első évadában majdnem mindegyik szereplő követett el bűncselekményt.

A sorozat óriási siker volt a 2004-2005-ös tévészezonban, s számos kritikai elismerést gyűjtött. Mind az öt színésznő, különösen Cross és Huffman karaktermegformálása rengeteg dicséretben részesült.

Magyarországon a sorozatot a TV2 vetíti premieradásban, de a Sorozat+ csatornán is fut a műsor. A Cool Tv 2008. augusztus 2-től 2009. március 29-ig megismételte az első 3 évadot. Emellett a TV2 többször is ismételést tartott.

1. évad (2004-2005)

A Lila akác köz látszólag ugyanolyan, mint az összes békés külvárosi utca: gondozott előkertek, fehér léckerítés, jó kocsik és példás családanyák, amerre csak néz az ember. Aztán egy napon az egyik takaros házból pisztolylövés hangja töri meg a csendet és zavarja meg az álmosnak tűnő környék nyugalmát: egy példás családanya látszólag minden előzmény nélkül úgy döntött, hogy véget vet életének…

Ez az esemény azonban csak a kezdete a történetnek, amelyben kiderül, hogy minden házban akad mosatlan szennyes, vagy éppen csontváz a szekrényben. Nem kivétel ez alól a tökéletes háziasszony képét minden helyzetben megőrizni képes Bree, a lányát egyedül nevelő, borzalmas konyhaművészetéről hírhedt Susan, a hiperaktív gyermekei miatt az idegösszeomlás szélén táncoló Lynette, a betegesen féltékeny férjét a kertészfiúval megcsaló Gabrielle, a felesége öngyilkossága után titokzatosan viselkedő Paul, és a jóképű új szomszéd, Mike sem. Talán az egyetlen ember a Lila akác közben, akinek szándékait mindenki jól ismeri az nem más, mint Edie, a fehérmájú bombázó, aki minden jóképű szabad pasira ráhajt…

2. évad (2005-2006)
Mehcad Brooks és Alfre Woodard mint Matthew és Betty Applewhite

A Lila akác közben nem áll meg az élet. Kedvenc szomszédasszonyainkat pontosan ott találjuk, ahol az előző évadban hagytuk őket: jó nagy kalamajkában. Bree – férje nélkül – a fehérborban keresi a választ arra, hogyan boldoguljon konok fiával és pszichopata udvarlójával. Gabrielle – ismervén szomszédai csemetéit – nem tudja eldönteni, hogy vállaljon-e gyereket, Lynette kissé szétzilálja családja megszokott életrendjét, amikor elhatározza, hogy visszamegy dolgozni, Susan pedig megpróbál továbblépni előző balsikerű kapcsolata és leégett háza után. Felicia Tilman húga halálának megbosszulásaként megrendezi saját halálát úgy, hogy levágja két ujját, valamint az előre levett vérét szétkeni Paul Young házában, majd kihívja a rendőrséget. Ezek után Felicia elköltözik a Lila Akác közből, Paul-t pedig börtönbe zárják. Az új évadban új szomszédok és természetesen új titkok is felbukkannak, így megismerkedhetünk Betty Applewhite-tal, és az alagsorából kiszűrődő különös hangokkal…

3. évad (2006-2007)
Marcia Cross és Kyle MacLachlan mint Bree és Orson Hodge

Bree hozzámegy egy igen rossz előéletű férfihoz, aki valószínűleg megölte feleségét. A rendőrség egy másik gyilkosságot Mike-ra fog és letartóztatják. Nevezetesen Orson szeretője az áldozat. Hamarosan beköltözik Orson anyja és kifecseg egy pár családi titkot. Orson mindent bevall Bree-nek, de hamarosan kiderül, hogy az anyós szövetkezik a még életben lévő ex-feleséggel… Eközben Gaby nehéz válás elé néz, Susan megismerkedik egy angol férfival Ian Haisworth-tal, Lynette pedig nehezen tűri Tom volt szeretője, Nora kibirhatatalan természetét. Edie pedig elcsábítja Mike-ot. No persze az évad végére minden teljesen megváltozik! Orson anyja és Alma nem sokáig zargatják a Hodge házaspárt, ugyanis miután a férfi anyja teljesen lebénul, és Alma meghal, semmi ok az aggodalomra. Viszont ugyanekkor kiderül az is, hogy Danielle teherbe esik Austin-tól, Edie unokaöccsétől. Miután Gabrielle elvált Carlostól, mint titkos rajongó felkeresi őt Zach Young, és viszonyt akar kezdeni az ex-modellel, aki alaposan kiadja az útját. Nemsokkal később belebotlik a polgármester-jelölt Victor Lang-be, akihez később hozzámegy. Mike-ot dobja Edie, amikor lecsukják, ám Susan kiáll mellette ekkor is. A férfi később kezdi visszanyerni az emlékezetét, és foggal körömmel küzd, hogy meghódíthassa volt szerelme szívét Ian-től. Sok érzelmi küzdelem után Susan és Mike egybekelnek… Edie lecsap a szingli Carlosra, és összeköltöznek. Nora meghal egy bolti lövöldözés közepette, és Lynette-nek kell átvennie Kayla nevelését, aki persze nehezen birkózik meg a feladattal. A Scavo házaspár megnyitja a pizzériáját, majd Tom lesérül, ekkor kerül az étterembe Rick aki rabulejti a szeretetre éhes Lynette szívét. A két férfi mind szeretné elnyerni a szőke családanyát, ám nem vitás hogy ki “győz”! Ám a boldogság útjában áll, hogy Lynette nem boldog Tommal, ráadásul kiderül hogy rákos…

4. évad (2007-2008)
Dana Delany mint Katherine Mayfair

A Lila Akác közbe visszaköltözik egy régi szomszéd, Katherine Mayfair, aki 12 évvel ezelőtt kislányával Dylannel lakott itt. Új férje Adam Mayfair. Mayfair-ék nagyon barátságosnak tűnnek, ám nekik is van valami szennyesük, ugyanis a házuk (Mike Delfino-é volt eddig) padlásán Dylan volt szobájában, rejtegetnek valamit, s a szoba padlóján egy hatalmas vágás tátong, és a legkülönösebb: Dylan semmire sem emlékszik a múltjából, még arra sem, hogy Julie Mayer-rel jó barátnők voltak. Katherine mindent titkol lánya elől. Susan-ről kiderül, hogy terhes, Lynette pedig egyre nehezeben küzd a kemoterápiával, Gaby újra viszonyt folytat Carlossal, de Edie megzsarolja a férfit. Bree egyre nehezebben tudja rejtegetni műterhességét. Főleg azok után, hogy ex-anyósa, Phyllis Van De Kamp ismét feltűnik a Lila Akác közben…

5. évad (2008-2009)
Nicollette Sheridan és Neal McDonough mint Edie és Dave Williams

Öt év telt el Katherine megmenekülése óta, már 2013-ban járunk. Gabrielle gyermeket nevel, Bree a siker ízeit kóstolgatja, Lynette a gyermekeit próbálja jobb belátásra bírni, Susan MJ-t neveli felváltva Mike-kal, Katherine pedig magányosan éldegél otthonában. Egy éjjel egy Dave Williams nevű férfi megvásárolja Edie Britt egykori otthonát, és beköltözik a házba feleségével, aki nem más, mint maga Edie Britt, azaz Edie Williams. Amikor Susan, Lynette, Bree és Gabrielle megpillantja Edie 2013-as kiadását, kissé meglepődnek. Edie ugyanis férjet szerzett magának, aki igen jó hatást gyakorol rá. Viszont az üröm az örömben, hogy Dave, a férj hatalmas titkot őriz, és az sem véletlen, hogy épp a Lila Akác közbe költöztek be…

6. évad (2009-2010)

Az élet a Lila Akác Közben megy tovább, de nem akárhogy: Bree titkos viszonyt folytat Karl Mayer-rel, Lynette ikreket vár, Solisékhoz Carlos unokahúga, Ana beköltözik. Eközben John Rowland is visszatér és kavarni kezd Ana-val,amit Gaby nem néz jó szemmel. Susan és Katherine között dúl a háború az esküvő miatt és a Bolen család beköltözik a régi Young házba. Susan és Mike végül egybe kel, és Susan Katherine bocsánatát is kéri emiatt, de Katherine-nek ez nem elég… Az esküvő után a Bolen család házában Angie leveszi a ruháját, és egy sebhely van a hátán… Eközben pedig valaki megfojtja Julie Mayer-t. Mrs. McCluskey látja, hogy Julie és Danny veszekednek, másnapra már az egész utca tudja. Mindenki a Bolen fiút hibáztatja a történtekért, de végül kiderül, hogy nem ő volt. Julie titkos viszonyt ápol Nick-kel, a Bolen család fejével.

Written on február 23rd, 2010

You must be logged in to post a comment.

FilmSorozatok is proudly powered by WordPress and the Theme Adventure by Eric Schwarz
Entries (RSS) and Comments (RSS).

FilmSorozatok

A legjobb Sorozatok!